Első Fejezet

"We are the Jack'o lanterns in July, setting fire to the sky"

  Csendült fel a Phoenix a Fall Out Boy-tól és a tömeg egyszerre kezdte el énekelni a dalt és a kezeiket a magasba emelni. Ada imádta őket és ezért is várta már ezt a mai napot annyira, ám ekkor még semmit nem sejtett, még azt sem, hogy talán a mai nap megváltoztat mindent. Ahogy a tömeggel együtt ugrándozott és énekelt a szám gyorsan a végére ért és észre sem vette, hogy milyen gyorsan telik az idő. A dalok egymást váltották és ő egyre boldogabb lett. Egyedül volt a fesztiválon mert egyik barátja sem ért rá. Nem szeretett sehova se egyedül menni, de egy FOB koncertet biztos, hogy ki nem hagyott volna. Viszont lassan kezdett beesteledni és a koncertnek is vége lett. A tömeg egyszerre próbált kitolakodni a helyszínről és haza indulni. A káosz pillanatok alatt lett úrrá a helyen. Végül, - Ada se tudja, hogy hogyan vagy miképp - de sikerült valahogy kikerülnie a tömegből. Már éppen hazafelé vette az irányt mikor meghallott valamit egy szót... "Szöszke?" Nem. Ez nem lehet. ezt a szót már nem hallotta vagy már... - itt nyelt egy nagyot - Már 10 éve. Ada nem akart megfordulni, mert tudta, hogy így csak egy ember szólíthatja. És az az ember már rég elment. Megint megszólalt a hang és most már kristály tisztán lehetett hallani ahogy azt mondja "Szöszke...". A lány nem mert megfordulni. Félt. Mert nem akarta, hogy igaza legyen, a feje tetejére se kívánta volna ha most ő állna ott... Várt. Majd egy kis idő után erőt vett magán és megfordult. És ott állt ő. Ő a maga 188 cm-vel és azzal a tökéletes külsejével.
-Rocksztár...-mondta Ada falfehér arccal a fiú elmosolyodott.
-Nem hittem volna, hogy még emlékszel rám, főleg nem a nevemre.-jelentette ki és hangjából nyugodtság áradt.
-Már, hogy tudna téged bárki elfelejteni Rocky Lynch?-kérdezte a lány szelíden és egy halvány mosoly futott át arcán. De nem sok kellet a lánynak ahhoz, hogy vissza térjen a Földre és szembe nézzen a tényekkel és az igazsággal.-Én meg azt nem hittem volna, hogy látlak-e még valaha... Nem jöttél vissza pedig megígérted. Azt mondtad, hogy nem mész el. És, hogy...-de a lánynak elcsuklott a hangja és nem volt képes befejezni a mondatot. A fiú ekkor közelebb lépett hozzá.
-Hogy szeretlek. És hidd el nem én akartam elmenni. Nem akartalak ott hagyni. Soha nem lettem volna képes rá, de... megtetettem. És tudom ez volt életem legrosszabb döntése.
-Miért nem szóltál?? Hogy hol vagy? Hogy vagy? Vagy esetleg annyi is elég lett volna ha tudom élsz-e vagy már meghaltál... mert mondjuk az egyik rajongó leszakította a kedvenc pólód és te belehalsz ebbe a sokkoló traumába.-mondta a lány a szemét forgatva dühösen. Rocky elnevette magát.
-A humorod még mindig a régi.-válaszolta.-De kérlek hadd magyarázzam meg, vagy csak beszélgessünk. Légyszi!
-Jó, de nem fogok az utcán álldogálni arra várva, hogy egy barom részeg megtámadjon, tehát választhatsz Lynch.  Vagy hozzánk megyünk, de akkor két erős R5 rajongóval kell szembe nézned vagy menjünk egy kávézóba.-mondta a lány.
-Gyere, megmutatom, hol lakunk.-ezzel fogta és már húzta is magával a másikat.

*o*

  Nessa a vonaton zötykölődött hazafelé. Már nagyon késő lehetett és egy lélek sem volt már a kocsikban. A fiatalok már rég a bárokban, bulikban és koncerteken lógtak, az öregebbek meg otthon maradtak, vagy már aludtak. A lány nem rég indult el Atlantából, ahol a szülei laktak. Még jó sok óra volt vissza a Los Angeles-ig. Az idő csendben telt, ahogy egyedül ücsörgött a bőröndje mellet, kezében egy kihűlt kávéval. Kicsit belekortyolt, de gyorsan meg is állapította, hogy az íze borzasztó, így hát maga mellé tette figyelvén arra ki ne löttyenjen. Nem tudott mit kezdeni. Alváshoz még túl éber volt, de olvasni sem szeretett volna. Így hát az ablakból bámulta a csillagos eget és a sötét elsuhanó árnyakat. Egyszer csak arra kapta fel a fejét, hogy kivágódott a kabinjának az ajtaja és egy világos szőke hajú srác akinek fekete kapucnija úgy volt fejére húzva, hogy csak szőke frufruja látszódjon, lépett be az ajtón. Végül a srác ledobta magát a lánnyal szembeni székre és levette kapucniját. Vanessa rögtön felismerte ki ül vele szembe és nem akart hinni a szemének. Mert ott ült ő. Igen ő akire 15 éves kora óta vár. Riker Lynch. A híres, nem mellesleg sexy rocksztár, az R5-ből... Hirtelen nem tudta mit csináljon - eközben  a fiú elővett egy könyvet -  nem akart hülye, őrült rajongónak látszani, de ugyan akkor szeretett volna szóba elegyedni vele.
-Mit olvasol?-kérdezte végül kicsit megszeppenve.
-Nem tudom.-mondta a fiú és meg nézte a könyv címét-Hmmm... A szürke ötven árnyalata. Egy néni nyomta a kezembe, hogy vigyem minél távolabb tőle a könyvet, bár ha belegondolok egész kis pikáns jelenetek vannak benne.-válaszolta majd egy kis pimasz mosolyra húzta a száját, amitől persze Nessa teljesen elolvadt.
-Vanessa Fallen. De szólíts nyugodtan Nessanak
-Riker Lynch.
-Igen tudom kivagy.-mosolyodott el a lány.-És ha szabad tudnom akkor pontosan hova is mész?
-Vissza L.A-ba és ön kisasszony?-kérdezte a fiú.
-Szintén.
-Akkor úgy látom még - a fiú gyorsan megnézte óráját - olyan reggel kilencig együtt fogunk utazni. Javaslom beszélgessünk még drága Vanessa.
-Egy ilyen úriembernek ki tudna nemet mondani?-kérdezte a lány és végül mindkettejükből kitört a nevetés.
  Vanessa szíve hevesen vert és tudta most végre valóra válhat álma. Jó érzés volt, hogy a fiú nem csak egy őrült rajongónak tekinti őt. A két fiatal tehát boldogan kezdte megismerni egymást, holott még egyik sem tudta, hogy másnap reggel akár az egész életük is egybe fonódhat. Így aludtak el ártatlanul, s mit sem sejtve.

"Igen tudom,hogy rövid lett, de azt hiszem bevezetésnek ez meg felel, kérlek komizzatok, mert sokat jelent ez nekem. :) Nem soká jön a kövi rész"